(iboly)
A „cukojka” ügy
Hugi és Bátyó testvérek voltak, nem tudjuk élnek-e még. A történet részben kitalált, az emberi emlékezet véges, a fantázia viszont végtelen. Ez sem igaz, az ember nem találhat ki semmit határain kívül, de a valóság repedéseit be tudjuk tömködni hazug logikával, hazudozással és az emlékezet felvillanásaival Mi a lényeg? Tulajdonképpen az a jó, ha mindezt szórakozásnak tekintjük, mert unalmas a várakozás. Az ember küldetése a Földön, hogy várakozzon. Nem tudja, honnan jött, hová megy. Egyáltalán van-e másik élete. Itt aztán megreked a fantáziája. Pokol és Mennyország. Egyszer bográcsolás közben eszembe jutott, hogy ott kapaszkodom két krumpliba a fortyogó lé közepén. Puhulok. Onnan ordítok vissza magamnak: „Elcsípőzted! Hallod?! A fene a beledbe!”
Majd kihül, ha jattolsz a pokol őrének és az felhígítja vízzel. Mit izgulsz, nem te eszel belőle!
Az ember várakozik. Mindig úgy tervezi az életét, hogy ne legyen benne várakozás, de aztán Fürednél kigyullad egy vonat. Kartalnál eléd áll egy őzgida. Kifogy a benzin az autódból. Villámok jönnek, eső görgeti az időt az utakon. Zárva a pénztár. Ott abban a pillanatban, amikor jegyet vennél, zárva tart. Vársz a kenyérre, húsra és vársz azokra az időkre amikor azt hiszed, nem kell majd várni a kenyérre, a húsra. Erős hálózat kellene, vagy csak elérhető, motyogod, meg aludni egy keveset. Leülsz a vidéki váróban.
Eszedbe jutnak történetek, mindegyik befejezetlen. Hiányzik az eleje, nem jöttek meg a „miértek”, nem tudod mi miért történik. Van egy jó mondatod, azt memorizálni kell, mert lyukas csatornáidon elszelel, mindig a legfontosabb tűnik el, mintha ez megadná a kegyelemdöfést, nem sikerült értelmet adni a várakozásnak. Közben elment két tehervonat. Egy rendőr megáll előtted, azt hiszi tudod, mit kell ilyenkor csinálni. Rada kettőt félig agyonverték a kocsma mögött, mert hasonló szituációban azt találta mondani, hogy „Na mi van, kapjam be a botodat?
Szeged mellett egy kis faluban éltek, már a szülők is itt születtek, a testvérek is. A történet kezdetén Hugi öt éves, Bátyó 14. A kertben játszanak, a korkülönbség miatt messze egymástól, a kert távoli zugaiban. Nem voltak közös játékaik. Hugi visított, hogy benn is meghallják, majd beszaladt és kért egy savanyú, töltött cukorkát. Bekapta és megpróbált nyálat préselni hozzá, elrohant. Anya nehezen békült.
- A fejedhez vágom ezt a seprűt, ha még egyszer nyávogtatod azt a gyereket!
Anya kiválóan értett a gyerekneveléshez, eszébe sem jutott Bátyónak is cukrot adni, csak a Hugit hívta gyereknek és egyszer tényleg utána vágta a seprűt, az megpördült a levegőben és kemény púpot okozott Bátyó fején. Meg is mutatta, anya nagyon megijedt. Ez a púp semmilyen kárt nem okozott később. Bátyó 80 is elmúlt, mire tumor lett belőle. Két és fél centis vérömleny, nem kérdezte meg, miért nem szívódott fel ennyi idő alatt. És hogy hogy nem fájt? Akkor még nem is tudtuk volna kimutatni, mondta a körzeti orvos és ettől kezdve csak magának töltött. Púp befelé, púp kifelé. Bátyó megállt a testvére előtt, Hugi hol jobbra, hol balra kotorta nyelvével a cukrot, hol az egyik, hol a másik oldalon púposodott ki az arca. Ütközet előtti csend volt.
- Finom?
Bátyó egy hirtelen mozdulattal két ujja közé szorította Hugi arcát, hüvelykujja alatt érezte a gömbölyded édességet, ami még alig veszített a nagyságából. Igy aztán se jobbra, se balra nem tudott menekülni, lenyelni sem lehetett, Hugi egyszerűen kiköpte a cukorkát, a feszültség miatt pukagolyóként repült ki. Bátyó másik kezével elkapta és eltüntette a saját szájában. Szaladt a kerten át. Letaposta a veteményt. Hugi utána.
- Kéjem a cukjomat! Kéjem a cukjomat!
A következő évben anya egy szegedi középiskolába iratta be Bátyót, ahová különböző albérletekből és kollégiumokból járt be. Soha többé nem tért vissza a szülői házba. Bátyót felvitte első munkahelye BudaPestre. Nyelveket tanult, külföldi tanfolyamokra járt, aztán hosszabb ideig Londonban élt. Végül letelepedett Kanadában. Egy repülő út alkalmával
véletlenül egy csinos francia nő ölébe ült. Másnap úgy találkoztak egy olasz étteremben, mintha megbeszélték volna. Összeházasodtak, de gyerekük nem lett, sem Hugi, sem Bátyó.
A szülők temetésére jött csak haza. Hugi nem merte meghívni, aludjanak nála, pedig szívesen eldicsekedett volna anya bútoraival, amiket apránként megcsináltatott. Biztosan elbeszélgettek volna arról a pár évről, amikor még együtt voltak. A kertbe új fákat ültetett, napelemeket szereltek fel. Hűvös, zavart volt a viszonyuk, pedig tulajdonképpen szerették egymást, minden ölelés olyan volt, mintha jeget nyeltek volna. Testvérek voltak, de gyerekkoruk óta nem éltek együtt, nem birkóztak és nevettek, nem vettek el a másiktól semmit. Nem haragudhattak egymásra, hiszen Bátyó mindig távol volt, Hugi nem kiabálhatta , hogy „Kéjem a cukjomat”, hiszen egyedül nőtt fel. A szertartás után Bátyó elbúcsúzott és a bérelt vállalati autó elvitte. Így aztán már nyugdíjban meglepetésként érte, hogy Hugi egy hosszabb levélben meghívta 3 napra a Szeged környéki faluba, a szülői házba. Bátyónak orvosi engedélyt kellett kérnie a kezelés alatt álló tumor miatt. Felülhet-e a repülőre? Végül Bátyó megnyomta a kapucsengő gombját és amikor Hugi beengedte , átsietett a szobán és az első székre leült. Vagy inkább lerogyott.
- Ez is itt volt? – kérdezte levegő nélkül.
– Igen-, nevetett Hugi -. csak áthúzattam. Itt nincs gyerek, akitől a világos színeket félteni kellene.
– Hány éves is vagy te?
- 75, kilenc évvel vagyok fiatalabb nálad. Ha jól tudom, tíz éve halt meg a párod.
Mintha egész életükből csa ezek a számok maradtak volna meg.
Közben Bátyó leltározott a szemével. Működik a kakukkos óra, a rézkilincseket sem lopták el. A cserépkályha biztosan át lett rakatva. A cseresznyefa szekrényt még apa hozta, némelyik szőnyeg is ismerős. Átmentek a legkisebb szobába, amit étkezőnek használtak. Meg volt terítve két személyre, az étkező készletet meg anya hozta. Csak egy kanalat kellett pótolni, mert Hugi kivitte játszani és eltűnt a kertben A tányérok előtt egy egy savanyú töltött cukorka, szépen becsomagolva, mint egy párizsi bonbon. Megint nevetett.
- Ezt a „cukojka” ügyet te mesélted, én nem is emlékeztem rá. Nézd meg a fürdőszobát is, úgyis kezet akarsz mosni… Miért álltál meg?
– Tudod, hogy becsaptam anyát? Nem a seprűnyéltől lett ez a púp a fejemen.
– Hanem?
– Előző nap leugrottam a garázs tetejéről és a kerítésoszlopnak estem.
Hugi legyintett.
- Mindegy már, de akkor nagyon fájt neki. Nem volt ő rossz anya, mindkettőnknek jót akart, ezért is küldött téged messzire... Ha sikerül a műtéted, meddig akarsz itt maradni?
Bátyó a fürdőszobából kiabált vissza.
- Legszívesebben örökre itt maradnék veled.
Hugi kicsomagolta a „cukojkát” és bekapta.
